Településtörténeti terem - Bodrogkeresztúr, a mezőváros

Az 1517-ben és 1520-ban lejegyzett urbáriumok már mezővárosként említik Bodrogkeresztúrt, melynek népessége meghaladta Tokajét - ugyanakkor  a település lakossága folyamatosan ki volt téve a török-osztrák-magyar küzdelmeknek. Egy 1567-es összeírásban például a török által elpusztított helyként szerepel a város, s azt is tudjuk, hogy 1604-ben Básta katonái miatt kellett a teljes lakosságnak elbújdosnia - olyan gyorsasággal, hogy az ingóságaikat és az állataikat sem tudták magukkal vinni. Ez utóbbi során tűnt el a mezőváros törvénykönyve is, amelyet 1607-ben a város vezetősége emlékezetből készített el újra.
Bodrogkeresztúr város törvénye a köztisztségviselők jövedelmét általában borban szabta meg. A város főbíráját egy hordó bor illette meg, melyet Szent Mihály napján kellett adni asztalára, de borban fizettek a tanítónak, a nótáriusnak, de még a csordapásztornak is.

A község 1598. augusztus 19-én II. Rudolftól a tokajiakhoz hasonló városi szabadalmakat nyert, melyeket II. Mátyás 1610-ben megerősített. A város a 17. században pallosjoggal is rendelkezett, de egyetlen alkalommal sem élt vele a település.

Bodrogkeresztúr hosszú időn keresztül híres volt országos vásárairól, amelynek helyét ma is jelzi az Óvásár tér elnevezés. A település négy országos vására Mátyás, Szent Háromság, Bertalan, és Katalin napján volt, egy-egy vásár általában 8-10, sőt volt, hogy 14 napig is tartott. Velence, Bécs, Prága, Varsó, Lemberg, Kijev, Konstantinápoly kereskedői állandó raktárakat tartottak a községben, hogy a vásárokra érkezőket megfelelően ki tudják szolgálni. A 18. század első felében pedig rendszeresen érkeztek Pestről zsidó kereskedők is a vásárokra, miközben heti több napon piactartási joga is volt a településnek. A környékbeli városok fejlődésével lassan-lassan csökkent ugyan a vásárok hírneve, de még a 20. század első felében is, amikor a vásártartási jog Széchenyi Wolkeinstein Ernőnél volt, az egész térségben itt voltak a legnagyobb vásárok.
A vásártartásnak és a piacoknak is kedvezett, hogy a Debrecen - Tokaj - Kassa országos kereskedelmi útvonal Bodrogkeresztúron ment keresztül. Ehhez kapcsolódik az a hagyomány, miszerint a Bodrogkeresztúr és Tokaj közötti Lebuj-kanyarnál tanyáztak azok a betyárok, akik az áruikkal közlekedő kereskedőket támadták meg. A kereskedőket azonban más veszélyek is fenyegették.
1711. augusztus 25-én például Bodrogkeresztúr határában véres, emberhalállal végződő jelenet zajlott le. Karácsony Sándor görög kereskedő szekerei igyekeztek éppen dél felé, fegyveresek kíséretében, a szekérkaravánt azonban egy férfi igyekezett feltartóztatni, aki lóhalálban vágtatott Bodrogkeresztúrról Karácsony után. A férfi gróf Pálffy János császári tábornagy rendeletét felmutatva arra akarta rávenni a görög kereskedőt, hogy térjen vissza Kassára. A visszafordulást sürgető személy, Lónyai Ferenc, és az azt megtagadó Karácsony között heves vitára, majd veszekedésre került sor, amelynek folyamán az egyik kísérő — mint a későbbi vizsgálat kiderítette: egy Méhemet nevű belgrádi janicsár — lelőtte Lónyait, aki rövidesen meghalt.