Rákóczi-ház

A ház falán ma is emléktábla őrzi II. Rákóczi Ferenc nevét, noha a birtok elosztásakor 1699-ben Bodrogkeresztúr a fejedelem hugához, Juliannához került.

Az egy tömbből álló, négy lakószobás épület elsősorban a szüretek idején szolgált a családnak lakásul. A barokk ház a 17. században épült, ám egy századdal később némiképpen átépítették, ebben a formájában csodálható meg most is. A ház érdekessége, hogy a település legrégebbi nem egyházi épülete, falán pedig ma is olvasható egy latin felirat: „Békesség legyen a te várfalad között, csendesség a te palotáidban”

1667-ben a községben külön említenek egy „Rákóczi-jószág”-ot, mely azonban kisméretű, tapasztott ház; csak a „köbül rakott jó nagy Bor ház” jelentősebb benne. Ugyanez az összeírás a Thököly-jószág között ezt írja:

„Wagyon edgy curia edgy felől kővel kerített, be járó kapujával. . . ezen építetett köbül való négy ház, két camarával. . . ” A „Bor ház” már romlik.

A 19. században az épület tulajdonosa gróf Wolkenstein Oszvald volt, 1890-ben Goldmann Lipót kőbányatulajdonos birtokába került.