Rabbiház
"Ma csak gyengébb nap van. Velem együtt talán tizenöten szálltak le a miskolci vonatról, s mint a kocsisunk mondja, mindössze ötvenen fordultak meg idegenek Bodrogkeresztúron. Nekem elég tekintélyes szám, de csakhamar megtudom, hogy ez semmi. Gyakran érkeznek százan is és 'különösebb alkalmakkor hat-nyolcszázan is felkeresik Sáje Steinert, hogy tanácsért vagy vigasztalásért elébe járuljanak, vagy pedig, hogy együtt imádkozzanak vele. A vendégek nagyobbára szigorúan ortodox zsidók, de jönnek neologók és jönnek nagy számban keresztények is. És Sáje Steiner mindenkit fogad.”
- kezdte élménybeszámolóját a Pesti Napló újságírója, aki 1925 februárjában kereste fel a bodrogkeresztúri csodarabbit. Sáje Steiner az olaszliszkai csodarabbi tanítványaként került Bodrogkeresztúrra 1874-ben, s a helyi haszid családok vezetőjének lányával, Szárával, vagyis Szórelével házasodott össze. Feleségével közösen építették ki a keresztúri udvart, amelynek központja a házuk és az udvaron álló bészmedres volt, mely egyszerre volt zsinagóga, tanház és ebédlő.
“Bevezetett erre a rebe egy nagy terembe, melynek keleti fala azt mutatta, hogy templomban vagyunk. A terem közepén ott volt az aimemor is, köröskörül azonban, a falak mentén hosszú asztalok álltak, milyenek csak nagy korcsmákban láthatók. És ez a terem tényleg étterem is. Szombat és ünnep napján itt terítenek a híveknek, kik messze földről jönnek a rebehez. De nem csak itt, hanem a rebe összes szobáiban. Mert van itt némelykor 70—80 idegen egyszerre, ezeket mind, szint úgy a rebe udvarát, mely több, mint 25 emberre rúg, a rebe látja el étellel és itallal, sőt mi több, összes vendégeinek maga tálalja ki az ételt és a borral telt kelyhet ő nyújtja vendégeinek. Az ételnek és az italnak, mondják, ez egészen más ízt ad.” - számolt be az Egyenlőség című lap újságírója 1910-ben a rabbinál történt látogatásáról.
A Pesti Napló fent idézett cikkében a házról is olvashatunk:
“Most is, a mai gyenge napon, egész kocsitábor állomásozik a Fő utca csinos, földszintes háza előtt, amelyben Sáje Steiner székel. A ház előtt már nagy a mozgalom. Egymásután jönnek-mennek a kapun át a községbeliek és az idegenek. A messziről jött vendégek kaftános ünneplőben, míg mások, akikről lerí a kéregető, piszkos, kopott gúnyákban. Közben asszonyok tányérral letakart tállal surrannak ki, egyikük ételhordót lóbál. — A betegeknek viszik a kosztot, — magyarázza valaki. — A szent pap gondoskodik a szegényekről. Most egy csoport mesterember jön. Fűrésszel, szekercével, deszkával. — Itt' mindig akad munka, — szól ismét a magyarázat. — A községben sokan élnek a rabbi házából.
… A főépület tornácán két előkelő megjelenésű, kaftános alak. A hosszú szakálluk gondozott, hollófeketén ragyog, a pajeszük választékos csigákban omlik alá. Ők a szent pap belső környezetéhez tartoznak. És csak a kezükön keresztül lehet bejutni a házba. Az előszobán túl hatalmas terem. Társalgó, gyülekező, iroda egyszerre. Nagy a kavarodás benne. Az érkezőket fogadják a tornácon látott kaftánosokhoz hasonló belső emberek, akik közül legalább négyen kell átesni, míg az ember a szent pap elé juthat. Itt ül egy íróasztalnál a rabbi fia : Avrumele Steiner. Hatalmas termetű, hollófekete szakállas férfi, keletiesen bíborló, széles ajkakkal, Odább a titkár, az írnok és az ajtónállók. Az ajtó, amelyen át a szent paphoz lehet jutni, ki-ki nyílik. Hol egy látogató hívet engednek he, hol pedig kidugja a fejét a testőrök egyike. Sáje Steiner mellett állandóan testőr tartózkodik.”
A csodatévő rabbit sokezren keresték fel ügyes-bajos gondjaikkal, csodáiról, tanácsairól számos beszámoló napvilágot látott. Sokan például a házaséletük problémái miatt keresték fel a papot. Feljegyezték például, hogy egy zsidó férj aggodalmaskodott, hogy nem született gyerekük, s azon gondolkodott, váljon-e el a feleségétől, mivel az ortodox elvek szerint a gyermektelenség legjobb orvossága a válás. De ezen a férjen látszott, hogy nagyon szerelmes a feleségébe.
A csodarabbi így szólt:
— Voltál már virágos kertben?
— Igen.
— Szép volt ?
— Szép.
— Volt ott alma, körte, vagy már, gyümölcs?
— Nem volt.
— És mégis szép volt, ugye !
— Igen.
— Ilyen virágos kert a ti házasságotok, így is szép. Szakítsátok a virágokat.
A szerelmes férj megnyugodva és boldogan sietett haza “virágokat szakítani.“
A rabbi 1925 áprilisában halt meg, temetése napján 12.000 vasúti jegy kelt el a keresztúri állomáson. Halálának évfordulóján már a következő években is zarándokok százai látogattak el Bodrogkeresztúrba - ma pedig már nemcsak az évfordulóra érkeznek a zarándokok, hanem az év minden szakában.
