Egykori zsinagóga
360 fokos betekintés
Kattints a helyszínen körbetekintéshez
Az édes hegyaljai borok igen kedveltek voltak Szilézia és Poroszország mellett Lengyelország és Oroszország vidékén is. Hallottál már ezekről az országokról? Lengyelország és Oroszország bizonyára ismerős lehet, Szilézia területén ma három ország, Németország, Lengyelország és Csehország osztozik. Az egykor volt Poroszország pedig ma Lengyelország és Oroszország része. Ahhoz, hogy ilyen távoli vidékekre is eljussanak a borok, bátor, harcedzett kereskedőkre volt szükség, akik vállalták, hogy sokszáz kilométerre a családjuktól, otthonuktól szekérkaravánokon szállítsák el a borokat - amihez az is kellett, hogy jól ismerjék azt az országot is, ahová az árut szállították, s lehetőség szerint beszéljék az ottaniak nyelvét is. Ilyenek voltak azok a zsidó kereskedők is, akik a 18. század első felében Bodrogkeresztúron telepedtek le, s akik - a reformátusokhoz hasonlóan - csak a 18. század legvégén építhették fel első templomukat, amit a zsidók zsinagógának hívnak, a szó jelentése: a gyülekezés háza.
Egykor Bodrogkeresztúron három zsinagóga is működött. A ma turisztikai központként működő zsidó templom 1809-ben épült. Ha jól megfigyeled láthatod, hogy ablakai lóhere formában végződnek.