Településtörténeti terem - A bodrogkeresztúri csata

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud közös határában áll egy emlékmű, amelyet a millennium évfordulójára emeltek. Ez az emlékmű hívja fel a figyelmet azokra a véres harcokra, amelyek a szabadságharc idején, 1849. január 22-23-án a térségben zajlottak.
A védelmet az akkor 29 éves, frissen a csapatok élére kinevezett Klapka György irányította, aki a tokaji, január 21-i haditanács alkalmával jelentette be, hogy a magyar sereg az eddigi védekezés helyett a támadás taktikáját fogja követni, s a támadás vezetőjének Bátori Schulcz Bódogot nevezte ki, akinek az emlékirataiból részletesen és olvasmányosan megismerhetjük a csatát.
Schulcz Bodrogkeresztúron a református lelkésznél kapott szállást. Amikor megérkezett, a dandárnok bocsánatot kért a háziúrtól az alkalmatlankodásáért, a lelkész azonban szívélyesen fogadta:
Mindenkor szerencsémnek tartom szerény házamba fogadhatni önt, mert igen jó hírű neve van. - üdvözölte Schulczot.
Köszönöm — válaszolta a hős, — én Schulcz Bódog dandárnok vagyok.
Hogyan? Ön Schulcz?! Hajdan e tájon Schulcz tábornok a törököt megverte, annál nagyobb reményünk van, hogy annak unokája ez alkalommal szintén legyőzi az ellent, mert Boldog a neve.
Az előrenyomuló császári erők Franz Schlick tábornok parancsnoksága alatt január 22-én érkeztek meg a térségbe.
A tarcali Terézia-kápolna térségében vívott ütközetben január 22-én sikerült megállítani az osztrákokat, akik másnap reggel a hegyek másik oldalán, a szomszédos Bodrogkisfaludnál indítottak támadást Tokaj irányába. Ki kell emelni, hogy Schulcz honvédeinek nagy része még gyakorlatlan volt, szolgálattevő tiszteji pedig, így például hadsegéde, Rácz Lipót pár héttel korábban még joggyakornokként dolgozott. “Hadtestem fölvonulása még nem volt befejezve, az új állások még nem voltak elfoglalva, a rend és a fegyelem a csapatoknál még sok kívánnivalót hagyott fenn” - írta emlékirataiban a csatáról Klapka.
Január 23-án a visszaemlékezések szerint mínusz 20 fokos hideg volt a térségben, s óriási köd, ami bizonytalanná tette mind a császári, mind a magyar seregeket. A közel nyolc órás csata a magyarok győzelméhez vezetett, mivel az osztrákok nem tudták felmérni, hogy a befagyott Bodrogról, a Nagykopaszról és Erdőbényéről érkező zászlóaljak mekkora túlerőt jelentenek, így az ellenség a Kakashegyen át Mád irányába menekült.
Érdekesség, hogy a császáriak pusztán a hatalmas ködnek köszönhették, hogy dandárjaik nem estek fogságba a visszavonulás során, merthogy Dessewffy Arisztid osztálya Bodrogkeresztúr előtt éppen a visszavonulás irányában volt a főúton felállítva, így a hátráló ellenséget oldalba támadhatta volna - így azonban vissza tudtak Mádig húzódni.
Amikor délután 2 órakor Klapka György ezredes a csata színhelyén személyesen megjelent, már általános csend honolt a tájon. Egy anekdota szerint amikor Klapka és Schulcz Bodrogkeresztúr utcáján felfelé lovagoltak, egy háztetőről egy gránát hullott le a földre, tíz lépésnyire tőlük, azonban szerencséjükre, el nem pattant. Egy pór ember azonnal oda ugrott és a gyutacsot kirántotta belőle, így menekültek meg.
Amikor délután 3 órakor eloszlott a köd Bodrogkeresztúron, a napsugár kibújt a felhők mögül, s a csatatéren végig lehetett nézni, a hely számos ember- és lóhullával volt elborítva.
Néhány nappal később Schlick erősítést kapott és újabb támadást indított, de miután a tokaji csatában ismét a magyarok nyertek, a bekerítéstől tartó császári csapatok visszavonulásba kezdtek. Ezzel sikerült elhárítani annak a veszélyét, hogy átkeljenek a Tiszán és szétkergessék a Pest-Buda kiürítése után Debrecenbe költözött Országgyűlést, kormányzatot.