Bodrogkeresztúri csata

A bodrogkeresztúri csata 1849-ben

“Híres Komárom be van véve, Klapka György a fővezére, büszkén kiáll a csatatérre, hajrá huszárok, utánam, előre” - ugye te is ismered ezt a dalt? 

 

Klapka György azonban nemcsak Komárom váránál szerzett dicsőséget, első hadi sikereit a magyar seregek vezetőjeként éppen Tokaj-Hegyalján, a bodrogkeresztúri csatában szerezte. 

 

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud közös határában ma is áll az az emlékmű, amely emlékeztet azokra a véres harcokra, amelyek a szabadságharc idején, 1849. január 22-23-án a térségben zajlottak.

A védelmet az akkor 29 éves, frissen a csapatok élére kinevezett Klapka György irányította, aki a tokaji, január 21-i haditanács alkalmával jelentette be, hogy a magyar sereg az eddigi védekezés helyett a támadás taktikáját fogja követni, s a támadás vezetőjének Bátori Schulcz Bódogot nevezte ki.

Ki kell emelni, hogy Klapka honvédeinek nagy része még gyakorlatlan volt, Schulcz hadsegéde, Rácz Lipót pár héttel korábban például még joggyakornokként dolgozott. “Hadtestem fölvonulása még nem volt befejezve, az új állások még nem voltak elfoglalva, a rend és a fegyelem a csapatoknál még sok kívánnivalót hagyott fenn” - írta emlékirataiban a csatáról Klapka.

 

Január 23-án a visszaemlékezések szerint mínusz 20 fokos hideg volt a térségben, s óriási köd, ami bizonytalanná tette mind a császári, mind a magyar seregeket. A közel nyolc órás csata a magyarok győzelméhez vezetett, mivel az osztrákok nem tudták felmérni, hogy a befagyott Bodrogról, a Nagykopaszról és Erdőbényéről érkező zászlóaljak mekkora túlerőt jelentenek. 

 

A bodrogkeresztúri csatában ott volt egy akkor 14 éves mádi fiú is, aki kisdobosként vett részt a küzdelemben. Annak ellenére, hogy hivatalosan csak a 18. évet betöltöttek jelentkezhettek a honvédseregbe, sok fiatal inkább idősebbnek vallotta magát, hogy részt vehessen a harcokban. Így tett Koronkay Dániel is, aki már 1848 őszétől szolgált a magyar seregben.

 

Az ellenség végül a Kakashegyen át Mád irányába menekült. Akkor a fiú szülei még csak remélni tudták, hogy fiuk életben maradt a csata során. Egy héttel később, a tokaji csata után Klapka újra csatarendbe állította a győztes sereget, s rátámadt az ellenségre. Először Mádról verték ki az osztrákokat. Talán ekkor látta utoljára szülőfaluját, s ölelte magához családját a 14 éves fiú - aki  néhány hónap múlva  már főágyúsként vett részt a csatákban, 1849. május 2-án távol az otthonától, családjától, Ács községben halt meg. Később nagyszülei állítottak neki emléket a település temetőjében. 

Az 1849. évi januári Tokaj-hegyaljai csatákkal viszont sikerült elhárítani annak a veszélyét, hogy az osztrákok átkeljenek a Tiszán és szétkergessék a Pest-Buda kiürítése után Debrecenbe költözött Országgyűlést, kormányzatot.

A csata emlékműve régi képeslapon
A csata emlékműve régi képeslapon | Fotó: Bodrogkeresztúr Polgármesteri Hivatal képarchívuma

Tudj meg több érdekességet a bodrogkeresztúri csatáról kisfilmünkből!