Bezerédj-ház

A ház a hagyomány szerint Bezerédj Imréé volt, akit II. Rákóczi Ferenc 1706-ban brigadérossá léptetett elő. Egy évvel később azonban Bezerédj titkos tárgyalásokat folytatott a császáriakkal, majd a trencséni vereséget követően, Ocskay László árulása után átpártolt hozzájuk. Mielőtt az árulásra fény derült volna, a fejedelem épp ki akarta nevezni tábornoknak. Az árulót hadbíróság elé állították, majd 1708 decemberében lefejezték.

1951-ben 25 kitelepített családot irányítottak Bodrogkeresztúrba. A kitelepítettek között volt Dietz Károly, a magyar futballválogatott 1934-39 közötti szövetségi kapitánya is, akit feleségével ebbe a házba költöztettek.

Dietz Károly az őszirózsás forradalmat követően, 1918. október 31-én Budapest rendőrkapitánya lett, akkor már 12 éve dolgozott a rendőrségen. 1919. február 21-én a kormány utasítására ő tartóztatta le Kun Bélát a kommunista párt több vezetőjével együtt. Amikor fordult a kocka, a Tanácsköztársaság kezdetén - március 21-től május 16-ig - Dietzet tartották fogságban. A Peidl-kormány alatt Dietz ismét Budapest rendőrfőkapitánya lett, igaz, csak négy napig (augusztus 3-6.), Friedrich István hatalomátvétele után távozni kényszerült posztjáról. Magánvállalatnál lett könyvelő, közben jogi doktorátust szerzett és 1931-ben ügyvédi irodát nyitott.

Dietz Károlyt a kapitányi örökranglistán eredményesség tekintetében csak hárman előzik meg: Sebes Gusztáv, dr. Mezey György és Baróti Lajos. 41 mérkőzésen vezette a válogatottat, amelynek mérlege: 19 győzelem, 9 döntetlen és 13 vereség; 82 rúgott és 47 kapott gól volt. 1938-ban a franciaországi világbajnokságon a döntőben a magyar csapat az olaszokkal került szembe. Dietz több helyen is változtatott a csapaton, ennek köszönhetően a magyar csapat kikapott.