A bodrogkeresztúri kerámiagyártás a 20. században

Az 1920-as évek végén egy fiatal tanítónő furcsa, „bogaras" férjjel érkezett a faluba. A kíváncsi lányok, asszonyok - akik be-belestek a „bogaras" ember műhelyébe — azt mondták: a tanítónő férje, Ulrich Károly süti a sarat! Akkor még kevesen sejtették, hogy alig két évtized múltán több mint 300 embernek fog ez a kis üzem munkát adni.

Az Ulrich családban a kerámiakészítés apáról fiúra hagyományozódott. Ulrich Károly maga már 11 éves korában inasként dolgozott a herendi porcelángyárban édesapja mellett, aki a pocelángyár főkorongosa volt - később pedig fiának adta tovább a mesterséget, aki a Bodrogkeresztúri kerámiaüzem vezetőjeként dolgozott. 

Kezdetben csak a család tagjai készítettek itt sárospataki és hollóházi kaolinból (fehér agyagból) tűzálló edényeket, kávés-, teáskészleteket, fonott szélű tányérokat, kosárkákat, festett díszműárut a belföldi kereskedelem számára, később az üzemben ipari kerámiatárgyakat, valamint díszkerámiákat is égettek. Volt olyan időszak, amikor alig volt Magyarországon olyan háztartás, ahol ne lett volna néhány keresztúri kerámia dísztárgy az almáriumban.